A közelgő Alzheimer Világnap (szeptember 21.) alkalmából pár gondolat és egyszerű gyakorlati tanács.

Édesanyám már nem ismer fel,
nem tudja, ki vagyok,
hogyan nevezett el.
Más ember lett.

Nehéz ezt elfogadni,
tehetetlennek érzem magam…
Már sohasem lehetek Hozzá közel?
Így fogunk elválni egymástól, ha eljön az idő?
Mit tegyek?
Mit tehetek?

Akinek Alzheimer-kórban élő hozzátartozója van, előbb-utóbb sajnos szembesülni fog ezzel a jelenséggel, a fokozatos leépülés miatt.

Rendkívül nehéz ezt feldolgozni, de az első, amit ebben a helyzetben tehet, hogy ERŐS marad és szeretettel, mosolyogva tesz látogatást demens hozzátartozójához.
Tudom, egyszerű ezt így írni, de valóban ez az első és legfontosabb dolog, amit tehet a kapcsolatukért, hogy mindkettőjüknek kellemes emlékekkel történjen majd az elválás…

Továbbá lényeges, hogy töltsön minőségi időt szeretett hozzátartozójával. Ha az időjárás engedi, akkor fogja karon és sétáljanak egyet a kertben, az utcán, a parkban; közben beszélgessenek és idézzék fel a régmúltat.
Ha módjuk van rá, akkor próbálják meg naponta beépíteni ezt a rutint, ezzel is biztonság érzetet nyújtani a demens beteg részére.

Az Alzheimer-kórban elők arra a kérdésre, hogy mit ebédeltek, nagy valószínűséggel nem fognak tudni válaszolni (lehet arra sem emlékeznek, hogy ebédeltek) de, hogy mi történt 10-20-30-40 évvel azelőtt, arra bizonyosan.
Válogassanak régi családi fotókat, amiket közösen meg lehet nézni; a hozzájuk kapcsolódó helyszíneket és emlékeket pedig fel lehet eleveníteni.

Amikor már a szavak is elfogynak…
de a kapcsolat, a kommunikáció akkor is megmaradhat, például az érintéssel.
Fogjuk meg gyengéden szerettünk kezét és nézzünk a szemébe. Hiszik vagy sem, ez a kis egyszerű mozzanat csodákra képes a személyesség és az érintés ereje által.

Dr. Marianne Koch szerint a zene hallgatása és élvezete gyakran az Alzheimer-kórban élők legfontosabb és legutolsó kommunikációs lehetősége.
Tehát hallgassunk közösen zenét; kedvenc énekesétől, előadójától. Nem egyszer láttam olyan idős hölgyet, aki már a külvilágtól szinte teljesen elzárta magát, de egy-egy ismerős nótánál még megelevenedtek az ő szájában is a sorok, vagy éppen egy könnycsepp csordult végig az arcán, melyek régi időkről meséltek…

Ne felejtsük el, még a legnehezebb időszakokban sem, hogy…

A demens betegek részére kiemelt fontosságú a személyesség, a barátságos környezet, a természet, a napfény, a türelem és az érintés.
(Keglevichné dr. Urbanics Kinga)