Tévedés, hogy egy nyugdíjasnak nem kell tudatosan terveznie az idejét. Nagyon is szükséges, ugyanis gondoljunk csak bele! A nyugdíj előtt idejüket a munkahely osztotta be. Reggel el kellett jutni a dolgozóba, napi 8 órát ott kellett tölteni, haza kellett jutni, esetleg utána bevásárolni, ügyet intézni, majd maradt egy pár óra egy kis testmozgásra, tévézésre, kerti munkára, vacsorázásra és tisztálkodásra. Másnap minden kezdődött elölről. A hétvége pedig olyan villámgyorsan eltelt egy kis pihenéssel, családdal, mosással, takarítással, mintha nem is lett volna. 

A nyugdíjas években viszont az jelenti az első kihívást, hogy ne csússzanak szét a napok. Rendelkezésre áll a nap 24 órája, mégpedig úgy, hogy nem osztja be Önök helyett más a napjukat. Természetesen vannak bizonyos időpontok, ügyintézések, amelyek segít keretet adni egy-egy napnak, de összességében a szervezés és az irányítás az Önök kezében van. Nagyon kecsegtető, mindenki erre vágyik, de nem olyan egyszerű. Érdemes egy rendszert kialakítani, egy rutint, ami segít tartalmasan és hasznosan tölteni a napokat. 

⇒ Feladat! Először is készítsenek egy teendői listát. Milyen fix feladatok várnak Önökre egy-egy héten? Milyen fix programjaik vannak, amiken szeretnének részt venni?

Egyedül élni és egyedül tölteni a mindennapok java részét bizony nem egészséges, sem a testnek, sem a léleknek. Nem jó egész nap otthon csendben végezni az ügyes-bajos dolgokat, ahol nem lehet szólni senkihez, ahol esetleg csak a televízió hangját hallani. Ha ez már így van, tenni kell ellene! Ha ez még nincs így, tenni kell, hogy ne legyen így! :) 

Jóformán minden településen található idősek klubja, akár több is. A feladat, hogy megtalálják azt, ahol jól érezik magukat. Talán ez nem tűnik egyszerűnek; csatlakozni egy közösséghez, újnak lenni, ismerkedni, megnyílni - bizony időt és energiát kell belefektetni, de higgyék el, megéri! Türelmesnek kell lenniük önmagukhoz és nyitottnak lenni. Biztos találkozni fognak rég nem látott ismerőssel is. :) :)

A vízhordó története 
-tanmese-

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap -a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat. 

Az előző írásban ismertettem a krízis fogalmát, típusait és érintettem röviden a kimenetelét is, amit most szeretnék részletesebben kibontani.

A normatív krízisen, vagy más néven a fejlődési krízisen az ember minden életszakaszon átmegy. Olyankor rá kell döbbennie, hogy valami megváltozott, valami már nem úgy működik, mint eddig, a megszokott módon. A régit el kell engedni, az új dolgokat pedig meg kell tanulni. Sok ember nehezen éli meg a változásokat, legyen az pozitív vagy negatív irányú voltozás, mivel ilyenkor az egyén valamit elveszített. Az ismerős terepről egy ismeretlenbe csöppen. 

Tulajdonképpen egy krízishelyzetnek kétféle kimenetele lehetséges.
+ Az ideális, a cél, hogy az egyén személyiségében, konfliktuskezelésében, önismeretben erősödjön. Ez a pozitív kimenetel.
Melyik dolgon van itt a hangsúly?
A fejlődésen!


- Amely negatív irányba hat, ugyanis ezekben a fordulópontokban az egyén sérülékenyebb a változásokkal szemben. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy nem fejlődik, megreked, gyakran előfordulhat a befelé fordulás, a depresszió és az elmagányosodás. 

Az időskor krízise általában a 60. életév után következik be, természetesen nem csupán a naptári éveket kell figyelembe venni; hanem a biológiai, szociális és pszichológiai jellemzők is szerepet játszanak. Az időskor első kríziseként a nyugdíjazást, a munkaerőpiacról való kikerülést említhetjük.

Mit is jelent a krízis?

A krízis egy görög eredetű szó, amely fordulatot, ill. válságot jelent.
Caplan megfogalmazása szerint a krízishelyzet
„egy olyan lélektanilag kritikus szituáció,
amely a személy számára érzelmileg hangsúlyos,
kiemelten fontos az adott időszakban,
semmiképpen sem elkerülhető,
az egyén kénytelen szembenézni vele,
minden figyelme és erőfeszítése a megoldásra irányul,
de a szokásos problémamegoldó eszközökkel az illető számára nem leküzdhető.”

Kétféle krízist különböztethetünk meg, az egyik a normatív krízis, a másik az ún. akcidentális krízis.

A normatív vagy más néven fejlődési krízis, amely Erikson nevéhez kötődik, aki ún. pszichoszociális szakaszokra bontotta az emberi lét fejlődését, ezzel kifejezve, hogy minden szakaszváltásnál valami új következik be, valami fordulat, ahol az egyén eddig nem ismert feladatokkal, konfliktusokkal találkozik, és amelyekhez új megküzdési stratégia is szükségeltetik. A fejlődési krízisek alól senki sem kivétel, és ahogy az elnevezés is utal rá a lényege a fejlődés. 

A másik az ún. akcidentális krízis, vagyis a véletlenszerű krízisek előre ki nem számítható, váratlanul bekövetkező eseményt jelent, amely központjában a tárgyvesztés áll. Ide sorolhatóak a természeti katasztrófák, munkahelyvesztés, balesetek, haláleset, stb.
A krízisek halmozódhatnak.

Tulajdonképpen egy krízishelyzetnek kétféle kimenetele lehetséges.
1. Az ideális, a cél, hogy az egyén személyiségében, konfliktuskezelésében, önismeretben erősödjön. Ez a pozitív kimenetel.
2. Amely negatív irányba hat, ugyanis ezekben a fordulópontokban az egyén sérülékenyebb a változásokkal szemben. 

A mai világunk úgy gondolja, hogy sok mindenre megtanít bennünket. Kitolódtak az oktatási évek, körbe vagyunk véve képzésekkel, tanfolyamokkal, de mindannyian tudjuk, hogy az élet iskolája kicsit másképp működik.

Vajon megtanítanak-e bennünket öregedni!? Egyáltalán lehet ezt tanulni? Kell-e!? 

Környezetemben sokat hallom, hogy mennyire várják már a nyugdíjazást, hogy lesz idejük azokra a dolgokra, amikre eddig alig vagy egyáltalán nem tudtak időt szánni és amikor bekövetkezik az életükben a várva-várt fordulópont, akkor pár hétig, esetleg hónapig élvezik és kihasználják a lehetőségeket, utána pedig felütheti a fejét a „rend(szer)ből” való kikerülés nehézsége és elkezdődhet a testi, lelki hanyatlás, depresszió és szociális izoláció. Sajnos nem egy ilyen példát láttam erre. Nyugdíjazás után rászakadt a nagy szabadság, rengetek szabadideje lett, amit nem tudott jól beosztani, kiderült, hogy a szűk családján kívül csak a kollégákkal volt munkahelyi kapcsolata, egész napra egyedül maradt és nem igazán tudta mihez kezdjen megváltozott életkörülményében.

Úgy gondolom az idős korra lehet tudatosan készülni és érdemes is. Az éveim számát tekintve még messze állok a nyugdíjazásig, de már most odafigyelek, mert érzékelem, hogy peregnek az évek. 

Biztosan mindannyiunkban megfogalmazódott a mondat, 1-1 jó példát látva, hogy "Igen, én is így szeretnék megöregedni." Akkor tegyünk is érte! A legtöbb dologra befolyásunk van, persze van amit nem lehet elkerülni, de azt mondom, hogy ami rajtunk múlik, azt tegyük meg, hogy életünk pozitív irányban haladhasson, és mi magunk is legyünk jó példák mások számára...

Valljuk be, öregedni néha ijesztő dolog.
Két hete ballagott a nyolcadik osztályból az unokaöcsém, aki 15 éves lesz,
szeptemberben kezdi a középiskolát és így nyilatkozott:
"Már tök öreg vagyok."
Természetesen mi csak pislogtunk és mosolyogtunk ezen.

Mindannyian öregszünk, mindannyian érezzük ezt, de mi is a lényeg?
Számolgassuk az eltelt éveket és szomorkodjunk a régmúlton?
Szerintem inkább az a fontos, hogy életvidámak legyünk és maradjunk - időskorban is.
Ehhez kívánok segítséget nyújtani, remélem sikerrel.